2007. 08. 31.




Mint ahogy sejtettem előre, nem sikerült a narancssárga, nem voltak barátok a festékek...
De helyette lett egy szép halvány-pasztel terracotta.



És festettem még téglaszínű anyagot.



És iderakom az eddig festett vásznaimat:



Most pedig fonalat fogok festeni.
Méghozzá kötőfonalat. Találtam itthon három, tiszta pamut hófehér fonalat.
Ebből fogok egy próbát festeni.
Nagyon kiváncsi vagyok, mi sül ki belőle...

<>

És mivel többen kérdeztétek, elmesélem hogy festettem az anyagokat.
De ne aggódjatok, egyáltalán nem bonyolult!
Először is Nina kérdésére a válasz: Igen! Ezek mind hímezhető vásznak.
Merthát ki tudja, mikor támad kedvem ilyenre böködni.:)) És persze varrásra is kitűnők.

Tehát:
A festék, amivel dolgozom, az a Javana névre hallgat.
Leginkább ezt használom, de van egy Deka nevű festékem is.
A Dekát forró vízzel engedem fel, a Javanát lehet forróval és kézmeleggel is. Én leginkább a csapból folyó vízzel szoktam kikeverni.
A Deka porfesték, a Javana pedig kristályos. Mindkettő nagyon gyorsan kikeverhető.
A fixáláshoz a Dekához sót kell adni, a Javanához nem kell semmi, hisz benne van a fixáló anyag.
A festés pedig rém egyszerű...
Kb. 40*40-es anyagokat vágtam.
A festéket félbevágott ásványvizes üvegekbe, vagy befőttes üvegbe szórtam, majd vízzel kikevertem.
Az anyagot különböző formákban összegyűrtem-hajtogattam, és belenyomtam a festékbe.
Aztán időnként ránéztem, és mikor megfelelő színű lett, akkor kivettem.
Öblítést addig kell végezni, míg a víz tiszta nem lesz.
Aztán ment az erkélyre száradni. Félig nedves állapotban vasaltam ki.
Szóval, a lényeg a gyűrkélésen van.
A parfés anyagot pedig úgy csináltam, hogy az üveg aljába szórtam a bordó festéket, kicsi vizet engedtem rá, elkevertem, majd belegyűrtem az anyagot. A vászon tetejére szórtam az olíva színű festéket, - itt igyekeztem, hogy a redők közé is kerüljön -, majd nagyon óvatosan engedtem rá a vizet, hogy ne keveredjenek össze a festékek nagyon.
Ezt lehet többféle színű festékkel is megcsinálni.
Szóval ennyi az egész...

Úgyhogy bátran vágjon bele mindenki...:)))

2007. 08. 29.






Megint festettem...
Folytattam a kísérletezést a festékekkel. Próbálgattam a festékeket, hogy milyen arányban, milyen színeket kapok.
És meg kell mondanom, elégedett vagyok a végeredménnyel.
Sikerült az egyes színekből árnyalatokat festeni...




Persze a f.gépem az olívzölddel haragban van, és nem hajlandó jó képet csinálni róla...:(

Ez pedig leginkább egy parféra hasonlít:


Ez a 3 anyag, remekül illik egymáshoz.



És festettem még....

kékeket is:



barnás-okkeres-sárgákat:



Ez sem színhű.:(

és még a múltkori lilás is társakat kapott:



Az alsó képeken levő anyagoknál inkább az árnyalatokon, meg a márványozáson volt a hangsúly.

Itt pedig az összes anyag egyben:



Ja, és még nincs vége...
Most épp narisárgát próbálok csinálni...:))
Csak az a bibi, hogy 2 féle márkájú festékem van, nem tudom, mennyire lesznek jóban egymással...

2007. 08. 27.



Elkészültem a horgolt terítőcskémmel.:)
Azért is terítőcske, mert "csak" 27 cm átmérőjű lett. Piroska fonalam volt itthon, így hát azzal csináltam 1,25-ös horgolótűvel.
Olyan régen nem horgoltam, hogy féltem elszúrom. Munka közben, mikor csak bodorodott összevissza a mű, nem voltam túl nyugodt. De a kiváncsiság hajtott, hogy lesz e belőle értékelhető dolog.
Nos, ez lett belőle:


Volt a mintában egy számomra ismeretlen popcorn pálca. Nagyon helyes kis dudorok lettek belőle.:)

***

Aztán tegnap festettem anyagot.
Foltos mintájút szerettem volna, olyan batikosat...
Félbevágtam egy ásványvizes üveget, abba kikevertem a festéket, majd beledobtam a vásznat.
Kb. 1 órát volt benne.



Aztán fogtam egy másik anyagot /ez jóval nagyobb, mint az előző/, és jól összegyűrködve belenyomtam a festékbe. Ez benne ázott egész éjjel.



No és az igazi szín inkább ehhez áll közelebb:



Aztán kísérleteztem is...
A porfestéket csak úgy rászórtam a vászonra, hajtogattam, majd spriccelővel vizeztem be.
Bordó és kék festéket használtam.
Érdekes lett az eredmény:



És a 3 anyag együtt:



Ezek leginkább varráshoz készültek, de azért hímzés is kerül majd rájuk.

Most látom, hogy ahány fotó, annyiféle színe van az anyagoknak.:))

2007. 08. 26.


Egy kis ötletadó azoknak, akik szeretik az ilyen bohóságokat...
Lám-lám, miket lehet még alkotni a kötőtűkkel:







Szerintem nagyon jópofák...

2007. 08. 24.






Újabb gyönyörűségek érkeztek nekem!!!:DD
Nagyon-nagyon szépen köszönöm lányok!!!

Ezt Timici/Fülestől kaptam. Már múlt héten megérkezett, csak nem volt időm felrakni.



Ma pedig ezt hozta a postás Cherry/Ilditől. Ma tehát nagyon jó napom van:))



Ugye milyen szépek?:))

És mindegyik nagyon tetszik! Az összes eddig kapott ajándék. Látszik, hogy milyen nagy gondossággal készítettétek őket:)
Az ajándék mellé írt levelek pedig nagyon kedvesek. El is határoztam, hogy beapplikálom őket egy füzetbe, és elteszem emlékbe. Mert ez fontos nekem...
Milyen jó lesz majd elővenni mondjuk 10 év múlva, és emlékezni...

Jövő héten készítek egy fotót az összes meglepimről. Mert csodaszépek együtt! :)))

2007. 08. 22.





Újra itthon...
Ma pedig lecsót teszek el, nehogy már unatkozzam...
Aztán ráadásként még alkotói válságban is szenvedek hímzésügyileg. Valahogy nincs kedvem semmit böködni.
Ezért hát -- most horgolok.
Egy terítőcskét... Ezt is lassan már 5 napja, mert a nyaralás alatt nem volt sok időm. Szerencsére...
De már nincs sok hátra, kb. 3 sor.
Aztán mosás, feszítés és fotó.:)
Kiváncsi vagyok milyen lesz, mert már nagyon régen horgoltam utoljára, és kissé kiestem a gyakorlásból.

***ooo***

Most pedig kérnék, hátha tudtok segíteni...
Ha valakinek megvan ez a BC mintája, és megosztaná velem, akkor nagyon hálás lennék. Ezt szemeltem ki egy őszi táskához, de sajnos nincs meg nekem. De nagyon-nagyon tetszik....




2007. 08. 14.






Fáj a fejem, nyűgös vagyok...:(
Még szerencse, hogy ma nem kell dolgoznom.
Ígértem a táskám, hát mutatom :



És a belseje:



A hímzett napraforgóm már pár éve megvan... Eddig várta a jobb sorsát a szekrényben.
És ennek most jött el az ideje...:) Tökéletesen megfelelt a táskámra.
Talán látszik a fotón, kicsit "azsúroztam" is, mert így jobban tetszett.
A belsejébe dupla zsebet varrtam, amit előtte hirtelen felindulásból kicsit kihímeztem.
Mobilt, és zsepit fogok tartani benne. / pont méretre szabtam..
Ugyan senki sem fogja látni rajtam kívül, de sebaj...

Ja, és elkezdtem egy újabb sálat...
Szintén Mozart fonalból, de ez mogyoró színű lesz. És szélesebb, és kevésbé csipkés mint a csokiszínű sálam.
De ezt csak olyan lassacskán fogom kötni, mert az időm egyre kevesebb. Azért télre biztosan elkészül.

2007. 08. 13.





Kész van...!!:)) ... az a bizonyos 2 hete készülő táska. Külső rétegén xszemes hímzés, a belső rétegen Judilla féle crazy hímzés...
Na? Ki kiváncsi rá???:))))

Persze senki se gondoljon valami nagy dologra.) Csak olyan "énesre"...

De holnap tudom mutatni, mert most háziasszonyi teendőimnek kell eleget tennem...

2007. 08. 11.






Kész van!! :))
Tegnap este sikerült befejeznem a sálamat...
Még gyorsan átmostam, kifeszítettem, és reggelre már meg is száradt.
És most nagyon örülök neki.:))



Tulajdonképpen nagyon hamar, kb. fél nap alatt kész lett.
Van még egy mogyorószínű gombolyagom is, arra fogok most mintát keresni.
Meg varrok is ma... Legalábbis szeretnék...
Kiszabtam egy táskának való anyagot, meg kellene varrnom.

Ti nem vagytok úgy, hogy legszívesebben mindent csinálnátok egyszerre?
Én most varrnék, kötnék, horgolnék, gyöngyöznék, stb... Kár, hogy nincs ezer kezem...

Lefotóztam a Mamikám által készített kendőt. Mióta eszemet tudom, ez már meg van.
Aztán az enyém lett pár éve. Én is, meg a gyerekeim is ezen tanultak meg fonni...
És puha, és meleg, és szeretem...



Ezt a kis béna-kajla macit régen én kötöttem az akkor 1-2 éves kisfiamnak. Mára már elvesztette a formáját a sok szeretgetéstől, mosástól...



/kéretik halkan kuncogni...:))

2007. 08. 10.






Nohát...
Elkezdtem az Évi blogjába feltett mintából a SÁLat, a csokiszín Mozart fonalammal.
És igazad volt Évi!! Nagyon klassz ezzel a fonallal dolgozni. Repül rajta a kötőtű. Már 35 cm kész is van, pedig csak keveset tudtam este kötögetni.
A különbség csak az, hogy én 7-es tűvel kötöm. /nincs jó 8-as tűm, csak azért
Ma veszek mogyorószínűt is ebből a Mozartból, meg a lányom is választ magának valamilyet.
És kész sál-arzenált fogok gyártani...:)))



Nos milyen?

Azért a hímzést sem hanyagolom el...
A sál alatt látható párnácskámat vettem elő. Ideje is volt, mert őszre /szept végére/ késznek kellene lenni vele.
A bal alsó sarokban a fás mintát hímezgetem most.

Tegnap a rövidárúboltban volt egy 10 év körüli kisfiú....
Kezében egy félig kész pici gobelin, és a fonalak között válogatott.
Olyan kis édes volt...

2007. 08. 09.






Évi megfertőzött....
Tegnap megkaptam tőle az egyik csipkecsoda mintáját, én meg az itthon heverő fonalamból csináltam egy próbát.
Háááttt....... még nem az igazi.
De lesz ez még jobb is.:)


Aztán ma vettem Mozart fonalat. Mit ne mondjak....
Nagyon gyér a választék fonalügyben /is/ itt nálunk.



Ez azért pont jó lesz egy csini sálra. Legalábbis remélem, hogy csini lesz...:))))

2007. 08. 08.






Tegnap kicsit varrtam. Már vagy egy hete ki volt szabva a minta, de nem volt időm megvarrni.
Na de tegnap akadt egy kis időm, így gyorsan nekiálltam.
Életem első neszeszerje...
A cippzárat és az oldalát kézzel varrtam, mert nem tudtam rá jobb megoldást.
/ ha valaki ismer jobbat, ne kíméljen:))
A fogantyún a lógócskát a fiam fűzte nekem, mert az pont illik oda.
A mérete nem nagy, de mivel pocakos, sok minden belefér.





Bucillától kaptam ezeket a szépségeket a bartelezésünkért...
Az a pici ollótartó egy kis tünemény... A dmc-s mini ollómhoz csinálta, és tökéletes hozzá.
/bár most vettem észre, hogy pont az olló nélkül fényképeztem.:(



A lányom pedig ezzel a füzetkével lepett meg, amibe ő hímezte a szivecskéket.


Nekem már csak be kell vonnom valamivel, és akkor ez lesz a hímzős füzetkém.